Bemutatkozás

A közös jövő nevet viselő programunk az önkéntes tevékenység mentén közösségeket hoz létre különböző csoportok között. A program meghívás a jó megélésére és megtételére. Önkéntesként megélem, hogy vagyok. Az Isten jelenlétében megélem, hogy jó vagyok. Istenre bízom magam. És meghallom hívását, hogy adjam magam: lépjek oda, legyek jelen, vigyek valamit. És találkozás születik. És mivel szüntelen Istenre figyelek, megtapasztalom, hogy a találkozást nem én éltetem, a jót nem én teszem. Apró és törékeny, sokszor repedezett valóságommal közreműködője vagyok az élet építésének, és épülök, erősödöm magam is. Az Élet tanúja vagyok.

Közösségeink:

TESZI a Piarista Kollégiumban

A tevékeny szeretet mindennapi megismerésére, gyakorlására kívántunk lehetőséget teremteni a sátoraljaújhelyi Piarista Kollégium diákjai számára, amikor létrehoztuk a Teszi (Tevékeny Szeretet Iskolája) csoportját. Megalakulása, 2017 novembere óta a csoportot alkotó 15 fiatal kollégista hetente találkozik, hogy szabadidejét az önzetlen felebaráti szeretetnek áldozza. A csoporttal alkalmat kívántunk teremteni ennek az energikus korosztálynak arra, hogy megtapasztalhassák: a meg nem értettség, az el nem fogadottság, a bizalmatlanság érzése, megélése mások életében is jelen van; hogy megmutassuk: merjük megismerni azokat, akiket gyöngének, elesettnek tartunk. Mert ha megnyílunk feléjük, akkor eljuthatunk személyes szabadságunkhoz egy olyan világban, ami a sikert és a teljesítményt tartja a legfontosabbnak. Ekkor az együttérzés, a megértés és a bizalom megnyithatja az életet előttük.

A Teszis diákok eddigi tevékenységük során játszóházra hívták a Kollégiumba a Piarista Tanoda gyerekeit Húsvétkor, ami nagy meglepetést és sok játékot, kacagást jelentett a kisebbeknek. A Piarista templom híveinek ismerkedő estet szerveztek, saját sütésű fánkkal kínálva őket a nagyböjtben. Legutóbb Anyák napján a nagymamákat köszöntötték. Műsorral, saját készítésű süteménnyel és ajándékkal várták a nagymamákat, az ünnepséget közös éneklés, élőzene és szeretetvendégség zárta.

A heti találkozók célja, hogy a fiatalok megismerjenek, megtapasztaljanak a sajátjuktól eltérő élethelyzeteket, amiben más generációk, fogyatékkal élő embertársaik élnek. Hogy lehetőségük legyen a szívükben helyet kialakítani mások örömének, mindennapjainak. Így önkéntes szolgálatuk során beszélgetésekkel enyhítik az idős betegek magányát a sátoraljaújhelyi kórházban, továbbá segítik az uzsonnaosztást. A Piarista Tanoda kisdiákjait korrepetálják, a Katolikus Karitászban élelmiszeradományok raktározásában vesznek részt. A Piarista Önkéntes Csoport programja keretében egyedülálló időseket keresnek meg otthonukban és segítenek nekik a takarításban. A Búzavirág Alapítvány vak és látássérült tagjaival csörgőlabdát játszanak.

A Teszi csoport diákjainak személyes fejlődését lelki és önismereti képzésekkel támogatjuk. A lelkész, pszichológus és védőnő által vezetett interaktív foglalkozásokon alkalmuk adódott mélyebben megismerni valós személyiségüket, valamint szakembertől, első kézből kaphattak részletes tájékoztatást azokban a kérdésekben, amik korosztályukat elsősorban foglalkoztatják és érintik.

Önzetlenül, felebarátjukat segítve tevékenykednek, teszik a jót.

Szent Margit Katolikus Karitász csoport

A Szent Margit Katolikus Karitász csoport már három éve aktívan tevékenykedik a városban.  Évente közel 13 000 kg élelmiszer adományt gyűjtünk a Tesco áruházból az Élelmiszerbankkal együttműködve és a templomokban, így több mint 3000 rászorulót támogatunk évente. Bevezettük öngondoskodó háztartási programunkat a hegyközi és bodrogközi településeken, 100 rászoruló család dolgozik velünk. Azt vállalták, hogy földjeiket művelik, így a vetőmagokat és a palántákat a Karitász biztosítja nekik. Nyári tábort szervezünk rászoruló gyermekeknek. Vásárokat szervezünk, ahol rendszerint a saját készítésű tárgyainkat árusítjuk, a keresetből a helyi rászoruló családokat segítjük. Részt veszünk az Egymillió csillag a szegényekért akcióban, bevételéből nehézsorsú gyermekeknek vásárolunk karácsonyi ajándékot, hogy az ő számukra is öröm lehessen a karácsony.  Krízis segély programunkban lehetőségünk van arra, hogy hányatatott sorsú családoknak segítsünk akár elmaradt közüzemi számláik befizetésében, gyógyszerek kiváltásában, gyógyászati segédeszközök beszerzésében.