Én választottalak. A létezésed értelménél megtartó üzenet ez. Ha jelentőségedet keresed, ha értékességedben kételkedel, halld meg! Fogadd el nagylelkűen a tényt, hogy választott vagy. Jézus kiválasztott téged.
Próbálom elképzelni, hogy akkor hogyan is van ez – hogy talán Jézus bizonyosakat választ, akikre valami miatt felfigyel és érdemesnek tart erre, másokat pedig nem … ne is folytassuk. Nem.
A teremtéshez érdemes visszamenni, amikor Isten szentháromságos közösségében fogan az élet gondolata, és az ő végtelen világába beleszeretődik az ember: a maga véges idejében is az Örökkévaló végtelen jelenlétébe. Ez Isten igent mondása rád. Az első, ami létbe emel. És aztán megannyi végtelen számú – az időtlenség minden pillanatában, minden egyes Isten-sóhajtással –, ami létben tart. Ez az ő véget nem érő téged akarása.
Jézus választásában is ez jelenik meg: Isten személyesen rád tekint. Éppen úgy, ahogyan az egészen hétköznapi, egyszerű, iszapszagú, szélfútta, vihar áztatta, halzsíros, asszony illatú, reggelipálinkaleheletű, gyereksírással és aggodalommal feje televan halászemberekre rátekint, és azt mondja nekik: „kövess engem”. Ez Isten egészen személyes téged választása Jézus által. Felajánlott kapcsolat, örökké érvényes meghívás. El nem évülő: amíg élsz, érzel és vágyakozol. Választott vagy. Az életre választott. Mindenek közül, mindenekkel együtt te is.
Ez a tény fölöslegessé teszi azt, hogy azon morfondírozz, miért. Hogy azt latolgasd, megérdemled-e, méltó vagy-e erre. Fölöslegessé teszi, hogy állapotodat és körülményeidet e tekintetben értékeljed. Igen, azok olyanok, amilyennek látod. Jézus is így látja. Mégis engedd meg neki, hogy éljen szabadságával, és válasszon téged. Engedd meg neki, hogy rád essen az ő választása. Fogadd el, hogy választott vagy.
Ez a választás kiemel téged a hétköznapiból, kiemel az üresség és értelmetlenség szürkeségéből, és kiemel mindabból, ami miatt sokszor reménytelennek tud tűnni az élet. Ez a választás anélkül, hogy felülírná életed nehézségeit, anélkül hogy eltűntetné az utadból mindazt, ami megtorpant, és anélkül, hogy széppé írná körülötted a világot, az egész fölé emel. Méltóságodat megtalálva tudsz szóba állni magaddal, és minden egyes napodat – ami továbbra is ugyanolyan, mint mindig, és továbbra sem ígér többet annál, mint amit eddig is adni tudott – azzal a tudattal tudod kezdeni, hogy méltó vagy arra, hogy Isten választása, az ő igent mondása érvényesüljön benned. És érvényesülni is fog, mert nem a semmire és nem holmi ideiglenesre, hanem az Életre, az el nem múlóra választott téged.
„Maradjatok meg szeretetemben…”
Jézus a választásához parancsot is ad. Merjük most így értelmezni: „Maradj kapcsolatban!” Amikor újra és újra megkísért a gondolat, hogy kevés vagy, maradj Jézussal kapcsolatban. Amikor elhatározod, hogy rendezed dolgaidat, és elrendezed életedet, állj meg, és maradj Jézus tekinteténél. Amikor el akarod rejteni magad elől mindazt, ami rendezetlen és töredezett, maradj Jézusnál. Éppen a gyengeségeiddel, éppen a vonakodásaiddal, éppen a szégyeneddel, ürességeddel és parttalan sóvárgásoddal maradj nála. Azzal, aki vagy; azzal, amid van; úgy, ahogy vagy, maradj kapcsolatban Jézussal. Az élet parancsa ez. Mert csak így tud eljutni oda, ahova vágyod hatását megjelenni. Csak így, Jézusnál, az ő választásánál maradva.
„Arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok.”
A maradás parancsa mellet Jézus az elindulásról is rendelkezik. Mert megmaradni az ő tekintete előtt, kapcsolatban maradni vele, nem jelenthet mozdulatlanságot. Mert a mozdulatlanság változatlanságot jelent, a változatlanság pedig az élet dinamikája szempontjából meddőség. Jézus tekintete és igent mondása az életet éleszti fel és kezdi áramoltatni ott, ahol zsibbadásban, csüggedésben, elakadásban vagy. Ott, ahol belekuszálódtál rendezetlenségeidbe. És amint ezek oldódni kezdenek, amint enyhül megkötözöttséged, amint az élet-tudattal együtt születik új öntudatod, bontakozni kezd szabadságod is. Jézus arra indít, hogy ezt a bontakozó energiát ne zárd magadba. Ez az életenergia és ez a szabadság nem arra van, hogy falaid között őrizzed. Azért kaptad, hogy add át. Ne őrzője, hanem közvetítője legyél az életnek. Ahogy a szőlővesszőben ébredő életáramlás sem áll meg a rügyek előtt, hanem azt, amit hordoz, átadja, úgy a benned fakadó élet előtt ne zárd be kapuidat. Ne maradj magadra azzal, amit kaptál: kiválasztottságod és méltóságod ajándék neked, de ajándék veled együtt a világnak is. Ott van vele dolgod.
„Szeressétek egymást.”
És ez az „ott”, a világ egészen konkrétan a másik. A másik ember, aki nem te vagy, de az életnek ugyanazt a titkát hordozza, ugyanaz az életvágy hajtja, ugyanaz a szomjazás mozgatja – vagy éppen bénítja meg olykor. Ugyanazt a felülírhatatlan méltóságot keresi, mint te, és ugyanarra az Életre hivatott, mint te. És az ő élete is onnan indul, ahonnan a tied – Isten tervéből. És ott gyökerezik, ahol a tied – Isten ölelő jelenlétében. De egészen addig, amíg kapuinkat nem merjük megnyitni egymásnak, amíg nem merjük egymásra rányitni az ajtót, és egészen addig, amíg nem tekintünk egymásra és valamiképpen nem választjuk egymást, mindaz az életenergia, ami Jézus bennünket választásában ébredni tudna, mégsem ébred, és nem érvényesül. Addig tehát, amíg nem tudok falaimig elmenni, amíg nem tudok, tudunk kapuinkon kilépni, minden, ami életre lett álmodva, meddő marad. Addig a rendező elv belső rendezetlenségeink kezében van, és ez félelmet és szorongást szül, ezek pedig bezárkózáshoz vezetnek. Ha ez így van, vissza kell térnünk az első pontra, és újra meg kell hallgatnunk kiválasztottságunkat, és végre el kell hinnünk Jézusnak, hogy rendben vagyunk, méltók vagyunk, van hozzáférésünk az élethez. Ahhoz az élethez, ami erősebb minden félelemnél.
Halljuk meg hát és higgyük el: választottak vagyunk. Ez a tény kapcsoljon össze Jézussal, az Élővel, és egymással – minden életre vágyóval. Mert az élet a kapcsolatban születik.