Élményfestészet

Élményfestészet foglalkozáson vettünk részt.

Megéltük, ahogyan a csend formál bennünket, mi pedig a fehér vászonra megjelenítünk egy képet csodálatos és gazdag belső világunkból. És ünnepeltük egymás csodáját.

Amit tanultunk: mindannyiunknak van egy fehér vászna, amely arra vár, hogy egy csodát fessünk rá. Kell a figyelem, kell a csönd és kell a bátorság.

Nem vagyunk egyedül. És körülvesz a csoda.

Szegedi tábor – első nap

A rendház szervezésében, támogatóink jóvoltából és önkéntesek sokaságának segítségével alsós tanodásainkkal Szegeden táborozunk.

Az első nap programjából: látogatás a vadasparkban, séta a belvárosban, városnéző “vonatozás”, dómlátogatás, játékok, vidám együttlét.

Köszönet mindenkinek!

Élelmiszer- és tisztítószer-adomány

Támogatóink segítségével ismét egy szép csomagot tudtunk adni a hozzánk kapcsolódó családoknak. Ezzel sokat tudtunk segíteni a nehéz idők emberi megélésében.

A csomag tartalmazott: mosószert, felmosószert, mosogatószert, fertőtlenítőt, étolajat, tésztaféléket, lisztet, cukrot és C-vitamint.

Isten áldjon meg minden jó embert, akik segítségével ismét tudtunk segíteni. És áldjon meg minden családot, vigyázzon minden gyermek álmára és egészségére!

Maradjunk együtt!