Karácsony ünnepi szentmiséjén János evangéliumának elejét olvassuk (Jn 1,1-18).
Az evangélista a teremtés megidézésével kezdi evangéliumát: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”. A kezdetet idézi meg, amikor Isten az ő Igéjével alkotta és formálta a világot és benne minden élőt. Az Ige nélkül „semmi nem lett, ami lett”.
Isten az ő Igéje által álmodott meg téged. Az ő Igéje által éltet és ragaszkodik hozzád. Igéje által alkotott jónak téged, és Igéje által formálja életedet. Általa lettél és általa vagy. És így van ez mindannyiunkkal és a világgal is. Igéje által alkotott bennünket, és alkotott minket egymásnak is. Az ő örök elgondolásából vagyunk.
És az Isten által alkotott világ a benne élők szabad elhatározásából és döntései nyomán elromlott. Összemaszatoltuk magunkat, összetörtük egymást. Unalmasnak ítéltük az egyenlőséget, csináltunk helyette versenyt és egyenlőtlenséget. Csináltunk önzést és marakodást. Elkezdtünk fürdeni az Isten adta erőben, kisajátítottuk a tehetséget. A hatásunkból hatalmat csináltunk, majd fürdünk benne és ragaszkodunk hozzá. Élvezzük a sebességet és közben nem vesszük észre, ha a másik lemarad. Saját haladásunk előrébbvaló mindennél, így sokan vannak az út szélén. Így néz ki táborunk, a Föld, amit Isten jónak álmodott meg.
„És az Ige testté lett.”
Az alkotó Isten látja, hogy magunkra maradtunk. Látja, hogy magunkra zártuk a világot, és hogy kudarcainkkal nem tudunk mit kezdeni. Mintegy meg akarja újrázni a teremtést, egy 2.0-ás verziót készít: „az Ige testté lesz” – hússá lesz. Azzá a testté, amellyel mindezeket műveljük, és amelyet sokszor szégyellünk. Hússá lesz: nyers és véges valóvá teszi magát: Olyanná lesz, amely tud éhezni, fázni, összetörni, út szélén szomorkodni; tud beteg lenni és egyszer meghal. Hússá lesz az Ige, amely tud kívánni és követelni, amely tud bűnbe vinni. Hússá, amely tud erős és gyenge lenni. Olyanná lesz, amilyenek mi vagyunk. Testvérré lesz.
„És közöttünk lakott.” Sátrat vert, ahogyan a Biblia fogalmaz– itt vert sátrat a mi táborunkban. Azért tette ezt, hogy elhozza nekünk Isten arcát. Hogy megmutassa, hogy erre a mi törékeny életünkre is rá tud ragyogni az Isten dicsősége. Köztünk és velünk élővé tett magát, hogy megtanítson Istennel élni; hogy elvegye a szégyent és felszabadítson az önzőség rabsága alól. Velünk lakik, hogy segítsen megvalósítani Isten álmát rólunk: kibontakoztatni a belénk ültetett jót – kibontakoztatni a szívben és kibontakoztatni egymás között. A miénk akar lenni, hogy ne legyen többé idegen szó az igazság, a testvériség és az egyenlőség. Egy akar lenni velünk, hogy ne hagyjuk egymást az út szélén, hogy ne legyen többé szakadás, törés és halál, hanem legyen élet, amely Istentől jön és bennünk és közöttünk gyarapszik. Jézus Krisztusban itt él közöttünk az Isten Igéje. Általa végérvényes és visszavonhatatlan meghívónk van az Atyához. Kegyelme által felismerhetjük a bennünk lévő jót, kibékülhetünk magunkkal és Istennel. Erejével növekedhetünk és gyógyulhatunk, és megtanulhatunk örülni egymásnak. Jézus Krisztus által ránk köszönt Isten békéje – ha akarjuk ezt nagy bizalommal és nyitott szívvel. Krisztus közénk költözése óta mindez ránk van bízva – merjünk vele élni!
