Kérjük a Szentlelket, tegye befogadóvá szívünket és világosítsa meg elménket, hogy értsük Isten Igéjét, el tudjuk helyezni életünkben, és halljuk meg benne az üzenetet, amely az itt és mostani valóságunkhoz szól.
Az ember nevet adott… A Teremtés könyvéből (2, 18-24) olvastunk egy szakaszt. A Teremtő megalkotja az embert, és azonnal ráébred, hogy egyedül magányos. Ezért először is őérte megalkotott minden egyéb élőt, és rábízta. És a névadást is rábízta. Nevet adni azt jelenti, hogy létbe emelni. Az ember ebben a pillanatban teremtő munkatárs lett – Isten alkotott neki, ő pedig elmondta, hogyan hívják. Az ember, aki Isten mellett identitásadó hatalommal bír – Isten kegyelméből – még így is magányos maradt. Hatalmat kapott, de a hatalom nem tette boldoggá.
Isten tehát elaltatta őt. És álmában máris megfosztotta, megrövidítette egy bordával. A hatalmas ember Isten által megrövidítve lelt társra: „csont a csontomból…”
Csodálatos üzenet! A hatalom, az erő, az, hogy alkothatok, hogy erős teremtő szavam van, a tekintély és a teremtett világ felett való állás önmagában nem tesz boldoggá. Az ember vágyott boldogsága és biztonsága a teremtett világ csúcsán csak akkor tudott megszületni, amikor megadatott számára, hogy ezt valakivel – egy egyenrangú társsal – megossza. Mégpedig úgy megossza, hogy ez a megosztás teljes valójából kér áldozatot: „csont a csontomból”.
Mit üzen ez nekünk? Erőmet, tehetségemet, jelentőségemet Istentől kaptam. Ez hatalom is. Hatalom azért, mert minden szavammal és mozdulatommal hatok és befolyásolok. Társam és biztonságom azonban csak akkor lesz, ha merem csontomat és húsomat, azaz lényemet ajándékozni; ha merek adni magamból. Ha merek nem ragaszkodni ahhoz, amit én is kaptam, hanem lemondok és átadom, ha megengedem, hogy ebből az átadásból élet szülessék, akkor társra lelek.
Merjük engedni Istennek, hogy álomba szenderítsen, és ebben a ráhagyatkozásban kérjük Őt, hogy segítsen bennünket osztogatóvá lenni. Életet megosztóvá lenni. Milyen barátságos és paradicsomi is lenne egy pillanat alatt ez a világ!
És itt van nekünk a mai evangélium (Mk 10,2-16). Figyelem Jézust, amint megharagszik. Kevés helyen találkozni így Jézussal a Szentírásban. Nincs szentkép, amely a megharagudó Jézust ábrázolja… Jézusból mély indulatokat váltott ki, amikor nem engedték hozzá a gyermekeket.
A gyermek nem teljes jogú tagja a társadalomnak. A gyermeknek, aki csak úgy van – nincs még köze a nagyok dolgaihoz. Nincs szava, nincs tekintélye. Nincs még az a tekintélye, amit Isten a teremtéskor adott az embernek – gondolták az akkoriak. A gyermek a mindenkori törékenyt, erőtlent, jelentéktelent és kevésbé értékeset jelképezi: azt, akikre nem érdemes felfigyelni.
Jézus azt mondja: ők tudják fogadni Isten országát. Milyen érdekes! Mit mondasz ezzel Jézus nekem? Hogyan tud akkor ehhez a gyermek-képhez, a tökéletlenség-képhez illeszkedni az a nagyszerű emberkép, amelyet a Teremtés könyvében olvastam arról az emberről, aki nevet ad az egész világnak? A gyermek a teremtéskori ember, aki mer elaludni. Aki meri magát Istenre bízni! Aki egyfelől örül annak, hogy a teremtés koronája, a világ őre és névadója, örül erejének és hatalmának, mégis újra és újra mer elaludni, hogy Isten tudjon vele tervezni: elvenni tőle, alkotni belőle, tenni vele. A gyermek az, aki egyszerre öntudatos Istenben, ugyanakkor belátja törékenységét, magányát, és szüntelenül Istenre bízza magát. Isten gyermeke ilyen. És Isten országa az ilyen magukat Istenre bízó gyermekeké.
Most akkor hogyan is vagyunk és mit is tegyünk?
Legyen bennünk öröm a teremtett világért. Ébredjen bennünk felelősség, mert mindaz, ami van, az nekünk adatott és ránk bízatott. És legyen bennünk gyermeki bizalom, Istenre hagyatkozás, hogy tegyen velünk szándéka szerint. Mert ismerjük fel, hogyha nem teszünk mást, pusztán erőnknek és hatalmunknak örvendezünk, akkor magányosak maradunk. Ha merjük engedni az Úrnak, hogy vegyen el belőlünk és abból alkosson újat, akkor testvérek leszünk, társak leszünk, és nem lesz olyan rideg, magányos és egymást taposó hely ez a világ – ami egyébként azért lett, hogy otthon legyünk benne és jól legyünk benne.