Köszönjük a Piarista Kollégium diákjaink színvonalas, múltidéző műsorát, mellyel a Magyar Kálvária létrehozójára emlékeztek. Ünnepi beszédében Szabó László piarista atya, Szepesi Bódog kegyesrendi szerzetes életét elevenítette fel. Majd feltette a kérdést: Mi Szepesi Bódog üzenete ma nekünk? (Az ünnepi beszéd szövege a képek felett olvasható). Örülünk, hogy hozzájárulhattunk a méltóságteljes megemlékezéshez!

1. Miért fontos emlékezni?
Amikor emlékezünk, akkor megidézünk valakit, vagy egy eseményt. Újra és újra elbeszéljük életét, vagy a történést, mintegy résztvevővé válva tanulni akarunk. Amikor emlékezünk, a múltat faggatjuk azzal a vággyal, hogy bölcsebben és tudatosabban tudjuk élni jelenünket, és ami érték azt a jövő számára is éltessük.
2. Kire emlékezünk?
Szepesi Bódog piaristára, hivatását elkötelezetten élő odaadott emberre, és hazáját és övéit áldozatosan szerető honfitársra emlékezünk.
Ki volt ő?
A Szepes megyei Gnézdán született 1883-ban egyszerű életű, szorgalmas családban. A szepesi magyar érzésű német közösség tagja volt – ebben a közösségben formálódott benne a hazaszeretet, a család szeretete, a szorgalmas munka megbecsülése és a mélyen megélt vallásos élet. Ezek az értékek jellemezték családját és környezetét. Felismerte, hogy a Jóisten piarista hivatással ajándékozta meg. Vácott volt novícius, Kecskeméten majd Budapesten tanult. Rövid kecskeméti küldetés után Pozsonyszentgyörgyre került. Piarista hivatását nem csak a tanteremben gyakorolta, hanem arról is gondoskodott, hogy diákjainak közösséget teremtsen az iskolán kívül is. Elöljárói felfigyeltek sokoldalú tevékenységére, és podolini házfőnökké és igazgatóvá nevezték ki. Az 1917/18-as tanévet így Podolinban kezdte. Nehéz évek voltak ezek. A háborús hiányok egyre jobban éreztették hatásukat, a rendtagok elkívánkoztak a nemzetiségi vidéken lévő intézetből, az anyagi források lassan elapadtak. Ő személyesen járt élelmiszer után, ami tőle telt, mindent megtett az élet fenntartásáért. Mikor azonban 1919-ben a csehek átvették az uralmat, a tanárok valamennyien Magyarországra távoztak – a házfőnök egyedül maradt az ősi rendházban. 1922-ben hagyta el végleg személyében az utolsó magyar piarista a podolini rendházat. Először Vácra került, ahol a hadi árvaház igazgatója volt, majd Mosonmagyaróvárra, ahol újszerű pedagógiai és didaktikai módszereivel hívta fel magára a figyelmet. Az 1932/33-as tanévtől Újhelyben élt, ahol pedig a Magyar Kálvária megépítése fűződik a nevéhez.
Látjuk tehát, hogy rendtársunk nemes szívű ember volt: kreatív pedagógus, gondoskodó testvér és atyai szívű tanár, árvák gyámolítója – és vérző szívű hazafi, aki egy nemzet bánatát öntötte ma is látható emlékbe, hogy ne feledjük, a haza otthont adó érték és biztonság, elvesztése pedig felér az édesanya elvesztésével.
3. Mi Szepesi Bódog üzenete ma nekünk?
a. Legyél tisztában azzal, honnan jöttél! Szeresd, tiszteld és ápold gyökereidet!
b. Legyél jó barátságban Jézussal – kérdezd őt, hova és mire hív, hol tudod teljes szabadsággal és odaadással kibontakoztatni életedet és valódat.
c. Merj álmodni! Legyenek álmaid, amelyekért aztán harcolsz, küzdesz, amelyekre vigyázol.
d. Szeresd testvéreidet! – tegyél meg minden tőled telhetőt a rádbízottakért – vállalj felelősséget!
e. Szeresd gyöngéden az elesetteket – legyél gondoskodó.
f. Szeresd a hazádat! Merj mindent megtenni, hogy otthon legyél benne, és tedd mindezt úgy, hogy mások is otthon tudják magukat érezni itt.
Ha felmentek a Magyar Kálváriára, emlékezzetek mindig arra, hogy egy nemzet szívét tépték ki, sorsokat törtek keresztbe, álmokat tapostak porba egy döntéssel. És kérjétek mindig velünk együtt az ég Urát, aki azt akarja, hogy mindenki megtalálja otthonát itt a Földön, hogy az emlékezés energiáit fordítsa bennetek az építkezés energiájává, hogy együtt tudjunk egymásnak békés, óvó, ölelő hazát építeni, és mindenkit tudjunk szeretni és elfogadni, és együtt tudjunk növekedni, és soha többé egyetlen gyermektől és fiataltól és meglett embertől ne vegye el senki az álmát a boldog életről.