Ennyire

Nagypéntek a csönd és a hála napja.

A megfeszített Jézust szemlélve tűnődünk Pilátus mondatán: „Íme az ember”. Jézusban az embert szemléljük, az összetörtet, a szenvedőt. Szemléljük a titkot is, hogy az Isten Fiában ennyire magáénak érzi összetörtségünket. És döbbenten szemléljük azt is, hogy az ember ezt tudja tenni és ezt teszi egymással. És Jézus drámáján keresztül szemlélve személyes életünket és a világot mint az ember művét, sok kérdés fel tud merülni bennünk ma este.

Jézus kereszthalála után is rengetegen halnak meg igazságtalanul. Rengetegen szenvednek el igazságtalanságot, élnek folyamatos fájdalomban és kiszolgáltatottságban – és most csak olyan fájdalmakra gondolok, amelyeket az emberi bűn és önzőség eredményez. Itt állunk Jézus keresztje alatt és innen szétnézvén a világban kérdezzük, volt-e ennek értelme? Mi is voltaképpen a megváltás, ha Jézus halála után két évezreddel is az égig ér az ember önzése – és nem csak mi, a Föld is szenved ennek következményeitől.

A Golgota dombján az élet ereje nem látszódik és nem érthető, hogy hogyan van jelen itt az Isten. A Golgotán csak Jézusnak volt hite és bizalma és ebből jövő tudása – tudniillik hogy Isten él és erősebb; hogy az élet felülkerekedik.

Személyes világunkban, közösségeinkben és társadalmunkban szétnézve, találkozva a fájdalommal és a tehetetlenséggel, tudjuk magunkat a Golgota dombján érezni és kérdezni, hogy mi az értelme ennek az egésznek, hol van Isten?

Nekünk megadatott, hogy úgy tudjuk a nagypénteki drámát újraélni, hogy ismerjük a folytatást – mégsem volna igaz letagadni, hogy életünkben ránk is ránk tud telepedni nagypéntek sötétsége, amikor hitünk függönye kettészakad. Kérjük a Lelket, aki Jézus hitét is erősen tartotta, hogy erősítse a miénket is. Adjon erőt megmaradni a valóság érzékelésében – hogy bármennyire nehéz, soha ne forduljunk el a fájdalomtól, az igazságtalanság és önzés áldozataitól – és tartsa életben a hitünket, hogy nem az önzésé, nem a bűné és nem a pusztításé az utolsó szó, még ha tud is úgy látszódni, hogy ez előfordulhat.

Hol van Isten?

Ott van mindenkiben, akit igazságtalanság ér, akit elfelejtettek, magára hagytak. Ott van minden gyászolóban. Ott térdel minden tépett szívű édesanya, minden kihasznált gyermek, és minden családjáért aggódó édesapa mellett. Ott van azokban az emberekben, akik a háborúk miatt otthonuktól messze dideregve alszanak. Ott van minden éhező gyermekben. Ott térdel Isten minden este az árvák ágya mellett és törli könnyeiket. Ott van minden elkeseredett tanárnéniben. Ott van Isten a szomorkodó özvegyasszony fátyolos tekintetében. Isten ott ül a váróteremben mellettünk, és velünk szenvedi el azt, amit mi ott elszenvedünk. Isten ott van a telepen kódorgó gyerekek között, ott van szüleik reményt kergető gondolataiban. Ott van minden jó szándékban, minden ölelésben, minden igaz csókban. Isten ott van mindenhol, ahol igaz szívvel vágyakoznak az életre. Isten jelen van.

Isten a világot továbbra is ránk bízza. A megváltás nem azt jelenti, hogy Jézus megold helyettünk mindent. Megmaradt szabadságunk. És megmaradt a feladat is: ahhoz, hogy a világ lakható, szép és biztonságos hely legyen, kellünk mi is.

Jézus és keresztje új és visszavonhatatlan üzenet Istentől nekünk. Üzenet arról, hogy fontosak vagyunk neki. Ennyire. Üzenet arról, hogy ismer minden érzést, amit hordozni szoktunk és adni szoktunk egymásnak. És üzenet arról, hogy az élet minden látszat és pillanatnyi megélés ellenére él és élni akar. Jézus hinni és bízni tanít. Drámáján keresztül megmutatja, hogy Isten nem hagy el, nem hagy a sötétben és nem hagy a halálban. És hogy őhozzá tartozni és őbenne bízni az egyetlen abszolút érték a világon.

„Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!”