Piarista Tanoda Erzsébet Napközis Tábor 3.nap

A szerdai napon a Paramisi Társulat látogatott el hozzánk Szécsényből. A társulat tagjai cigány emberek. Az egész ország számára (Oláh) Jóska bácsi és (Csercsics) Ivett néni, Eszter lányukkal és Józsi fiúkkal érkeztek valamint barátjukkal Rácz Csabával, hogy az egész napot velünk töltsék. Délelőtt játékos foglalkozás keretében ismerkedtünk a cigány néphagyományokkal, szokásokkal. Cigány népdalt és néptáncot tanultunk autentikus népzenére. A paramisi szó jelentése cigányul mese, így mit is hozhattak volna mást nekünk délutánra, mint egy cigány népmesét: A három muzsikust. Humoros, tanulságos, interaktív volt a mese, a gyerekek hol feszült figyelemmel voltak, hol kacagtak, hol aktívan részt vettek a mese előadásában. Az előadás végi taps ebben az esetben nemcsak a mesének, hanem az egész napnak is szólt!